Jelen-lét

avagy válogatás az Egyesület tagjainak Csontváryhoz kötődő munkáiból

..

……

Versek


.

Halmosi Sándor
JA JA-díjas költő Csontváryt keresi
konkrét helyeken

Mert a szellemi embernek a konkrétum már felüdülés.
Támpont, ürügy a meditációra, a levitációra, a nulladik
típusú találkozásokra.
Jajce.
Schaffhausen.
Hadik-ház, lelkes egyesületi tagok.
Szép nők, szép férfiak.
Egy Gerlóczy Gedeon-épület.
Gerlóczy Gábor.
Szerette a Mester az italt? Az elején nagyon is,
egy kis srácot küldött el mindig a kimérésbe.
Aztán az ügy fontosabb lett.
Szerette a Mester a nőket? Az elején talán.
Aztán az ügy fontosabb lett.
Szerette a Mester a szecessziót? Nem tudom.
Lechnert, a másik mestert mindenesetre megátkozta,
mert gúnyolódtak rajta a Japánban.
Abban a pillanatban a kecskeméti városházát megrogyasztotta
egy földrengés. Mert a szavaknak, a gondolatoknak súlya van.
A fénynek ereje.
A sötétnek erőtere és koalíciói.
Csatlósai. Lobbistái.
A Hadik-ház éppíttetője Dr. Palócz Ignác orvos már pályája kezdetén
érdeklődést mutatott a kísérleti, alternatív gyógymódok iránt. Úgy
vélte, a leghathatósabb gyógyszerek a levegő és a világosság, a víz,
a nyugalom és mozgás, megfelelő étrend, alkalmas lakás és éghajlat,
villamosság és ártalmatlan házi szerek. Ide vezette a sors Csontváryt,
majd Gerlóczyt, majd engem.
Ebbe az artdecos-eklektikus konkrétumba.
Az ötödik emeleten elöl volt a műterem,
hátul a ház munkahelyiségei, mosószobák, mángorlók,
vasalók, szárítók. A segédházfelügyelői lakás, pont fölöttem.
Amit megvettem, ahol kreatív műhely lesz.
Szeretem a jó bort, a szecessziót, szerettem a nőket.
Mindig vannak fontos ügyek.
Most épp a tűzzománc és a vers.
Az őstörténet.
Az európai ethosz, és annak szétesése.
A válság, ami lehetőség.
Az Emlékműterem és Műhely.
Laci támfala a Fészekben.
Lili virágkoszorúi.
A tiszta levegő és a világosság.
A víz, a strangcsere.
A mindennapi mozgás és az irodalom összeegyeztetése.
A megfelelő étrend, a vendégvárás,
Kislányom öröme.
A fény és a szeretethiány ártalmatlan házi szerei.
Sugárveszély. Konstans plein-air.

..

Jász Attila
naptemplom villanyfényben. kép és hátoldala
Villanyvilágított fák Jajcéban. 1903

hajnal és szürkület között ott van az egész  
világtörténelem
a felkelő és lebukó nap történetei 
villanyvilágításban áznak

sárgászölden lobbanó lombbal 
méregzöld fenyegetéssel a háttérben
fény és árnyék határán botladozva 
kutyaszerű szamárként az úton

a kép nem lehet pusztán festmény a vásznon,
a természet összes életerejével kell hatnia, miként a kegyelemnek

.

Visszatekintő nap Trauban. 1899

itt billen át minden 
mikor semmi különleges sincsen
bárhol érhetne a sugárzó pillanat
és mégsem

semmi különleges vöröslő napkorong 
e mediterrán kis téren egy zárt kert kőfala 
fölött tekint vissza eltűnőben 
majdnem egy magasságban a városháza 
óratornyának kerek ablakával

az egyetlen furcsa dolog 
hogy mégsem a napszín domináns a képen 
az ajtók ablakok vörösre vannak festve 
a toronyóra időtlenül égszínkék

visszatekintek hát minden egyes napra 
az elmúlt húsz évben 
és hálát adok hogy ezt is láthattam

lemenőben a nap búcsúzik, mint egy gyenge gyermek,
anyja izzó szeretetét érzi maga mögött, de most pihennie, aludnia kell,
hogy holnap újra kezdhessen mindent a hajnali szellő simogatására

.

Riport

A 2015-ös, nagyszabású Csontváry Géniusza című kiállítást nagy érdeklődés fogadta. A videóban a tárlat első látogatójával, Mészáros Józseffel, Egyesületünk alapító tagjával készített riportot a kultura.hu:

.

Rádióbeszélgetés Gerlóczy Gáborral a Csontváry centenárium kapcsán:
Mária rádió, 2019. június 20
I. rész
II. rész (15.15 perctől folytatódik a beszélgetés)

Mészáros József 2019-ben megjelent könyve: Szüreti karnevál

1989 őszén szervezte az első magyarországi gyalogos bortúrát egy baráti társasággal a Balaton-felvidékre. Ezeknek a túráknak a történeteit olvashatjuk.
A „dokumentumregény” formája végül, e modern „antik drámajátékhoz”, maszkos-alakoskodó tragikomédiához illő – helyenként bohózatba hajló szatíra lett; szatírokkal, nimfákkal, angyalokkal, ördögökkel, mitikus állatokkal, álarcosokkal, antik istenekkel, népmese-alakokkal, és a kimondhatatlan misztériummal az események középpontjában.

A könyv megrendelhető email címünkön: csontvaryma@csemke.hu

.

.

..

Egyéb munkák

Birizdó Gabriella, festőművész, szobrász:

Halmosi Sándor költészetének a szeretete hozott az Egyesületbe. Képzőművészként a költészet és a természet mindig jelen volt a munkáimban. 36 éves pályámra visszatekintve választottam néhány olyan alkotást – fa-és madár metaforákat – melyeknek transzcendentális gyökere remélhetőleg összekapcsolódik a “legszebb imádságokkal, melynek a művészet egyik formája csak”.
Számomra a “nagy motívum” a tőmondat. A pillanat tökéletessége.Csontváry géniuszával találkozni; ez is egy ilyen pillanat. Köszönet érte!


Mészárosné Potor Edit alapító tagunk diákjának, Kadók Renátának a munkája: Cédrus




Csontváry és az üveg

Csontváry és az üveg

Herczeg Ágnes üvegművész munkája Halmosi Sándor részére
Laki Üvegművészet

Fénymadonna
A Fénymadonna fénye
Magányos cédrus

.